Az idei országos bajnokságon a faddi holtág eleven hullámain, a viharos égbolt csapkodó villámai alatt, erőtől duzzadó, kemény versenyzőink várták a bajnokság kezdetét. Tudták, hogy ott és akkor, azon a pályán kell megmutatniuk, hogy tudják…

Mivel a mindent eldöntő ütközetre készült a csapat a 200 méter előfutamát a verseny fontos részeként, de nem a győzelem kényszerével teljesítette. A döntőben mindenki érezte a feladat súlyát, azonban senki nem félt, és bátran szikrázó tekintettel, igaz hittel álltak a rajtban. Egy villanás, egy sistergő száguldás, ez a 200 méteres futam. Egy apró hiba egy elvétett mozdulat, és elvész évek kemény munkája, barátaid és magad erőfeszítései elúsznak a tó vizén a semmibe. Tudta ezt mindenki, egyé váltak húszan, mintha tigris készült volna ugrani, elkapni a prédát. A rajtpisztoly hangjára, láncát eltépett vadállatként húzták a lapátokat és száguldottak a cél felé. Lacika, aki előző nap csatát vívott a városi éjszakával, tudta, hogy ezt a harcot még meg kell harcolnia. Látta, hogy Tamás, aki vállat vetve küzdött vele éjszaka, most is ott van, és ez erőt adott neki, hogy húzzon a barátjáért, a többiekért és önmagáért. A tonnás sárkány száguldott, mintha a szél repítené. Repültek a cél felé és szinte észre sem vették, hogy vége a küzdelemnek, nyert a csapat. Fáradtan, de megelégedve értek partot, kemény kézfogások után határozott lépésekkel indultak, hogy megérdemelten lepihenjenek. Tudták, hogy dolguk van még ezen a versenyen. Vasárnap a tó megmutatta könyörtelen, vad arcát. Iszonyú vihar tombolt. Viharos szél korbácsolta a vizet, hatalmas hullámok csapkodták a partot, tollpiheként repítették a sziklákat. Komoly elhatározás, kemény akarat kellett a versenyhez, de hőseink fel voltak vértezve, erővel és elszántsággal. A csapat elindult, tudták, hogy eljött az idő a végső összecsapásra, érezték a súlyt a lelkükön, de senki sem félt. Krisztián és Zoltán izmos mellkasával nyitotta a viharos tó hullámait, hogy mögöttük a csapat egy emberként repítse a hatalmas hajót a cél felé. Újra és újra felhúzott íjként feszült a húsz kenus, küzdve az elemekkel és az ellenfelekkel, akik szintén válogatott harcosok voltak, és semmitől sem féltek. Tudták, hogy csak egy nyerhet a legjobbak közül! Hangrobbanásként dübörgő csatkiáltás jelezte, hogy megnyerték a versenyt. A parton a barátok átölelték egymást és a kemény harcosok szemében az igaz barátság könnyei csillantak a csapkodó villámok fényben. Este a tűz mellett, keményen koccantak a kupák. Vagy: Brrr, brrr; brrr,brrr – Halló! – Szeva! Mi volt Faddon? – Semmi különös. A fiatalok bebombáztak pénteken, szombaton el is buktuk a 200 előfutamot, de a döntőt behúztuk. Vasárnap megnyertük az 500-at is. Szar idő volt. Este berúgtunk. – Az fasza. – Ja. Na szeva.