VOGALONGA 2020

 2020-ban immár 10. alkalommal utazunk el Velencébe, hogy részt vegyünk Európa legnagyobb vízi-karneválján, a Vogalongán. Velencében évszázadok óta minden a vízről és a hajózásról szól, ezért ennél megfelelőbb helyszínt el sem lehet képzelni egy ilyen evezős rendezvény számára. 

  A 46. Vogalongát 2020. május 31-én, Pünkösd vasárnap rendezik meg Velencében. A Vogalonga-ra minden évben több ezer résztvevő gyűlik össze, hogy a Szent Márk tér elől elindulva, megkerülve Burano szigetét végig evezhessék a kb. 25 km-es távot és Velencébe visszaérkezve az utolsó néhány kilométert a motoros hajók elől lezárt Canal Grande-n tegyék meg. Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnék sárkányhajóval végigevezni a távot, vagy csak egyszerűen szeretnének eljönni velünk Velencébe élvezni a város hangulatát. Szombaton vagy vasárnap lesz lehetőség elmenni a Velencétől 30-km-re található Noventa Di Piave Designer Outletbe is. A több mint 120 üzletből álló outletbe a Velencéből induló busszal lehet eljutni. Az utazás részletes programja: Május 29-én, pénteken reggel 5.00-kor indulunk Szegedről a Szeged étterem elől autóbusszal. Az út kb. 880 km, Szeged - Budapest - Nagykanizsa - Ljubljana útvonalon fogunk menni, várhatóan 18 óra körül érkezünk meg Velencébe a szállásunkra. A szállás campingben, 2-3 fős, mobilházakban lesz. A szálláson van bolt és étterem is. A szállásunkról legegyszerűbben helyi járatos busszal tudunk bejutni Velencébe, a buszmegálló gyalog 12 perc alatt elérhető. Pénteken este szabadprogram lesz, meg lehet nézni Velencét éjszakai kivilágításban. Szombaton délelőtt szabadprogram lesz városnézéssel, el lehet menni akár Buranóba is vaporettóval. Délután 16 órakor vízre tesszük a sárkányhajókat és elmegyünk egy városnézős evezésre a lagúnákon. Velence belvárosában fogunk tudni evezni, ahol nem zavarjuk a hajóforgalmat. Ilyen evezésre csak a Vogalonga előtti napon van lehetőség, ezt az év többi napján nem lehetne megtenni. Akik csak kísérőként vagy nézőként jönnek velünk, szombaton ők is sárkányhajóba ülhetnek a kb 1 órás velencei evezés és városnézés idejére. A gondolák és a vaporettók útvonalán fogunk evezni, így Velence azon részeit is meg tudjuk nézni, ahova gyalog nem lehet eljutni.     Vasárnap reggel 9 órakor van a Vogalonga rajtja, ezért 8 órakor el kell kezdenünk a vízre szállást. A táv kb. 25 kilométer, Burano szigetét megkerülve, féltávnál tartunk majd egy rövid pihenőt, kiszállunk a hajóból, itt tudunk majd enni-inni. Velencébe visszaérve végigevezünk a Canal Grande-n, a befutó a Szent Márk térnél lesz 13 óra körül. A célba érkezés után visszaevezünk a kikötőbe és utánfutóra tesszük a hajókat. A délután hátralévő részében szabadprogram lesz, lehet ebédelni Velencében, vagy lehet pihenni a szálláson a medencénél. A szállásról 18 óra körül indulunk haza, és hétfőn a hajnali órákban érkezünk Szegedre.     A Vogalonga részvételi díja 55.000 Ft, ami tartalmazza a szállás, utazás, hajóbérlés, hajószállítás, hajótárolás, lapátok, mellények, kormányosok költségeit. A verseny végén minden résztvevő fog kapni egy pólót, egy emlékérmet és egy oklevelet a szervezőktől, hogy végigevezte a Vogalongát. A nevezési díj a helyszínen fizetendő, ami 22 Euro/fő. Természetesen várjuk azoknak a jelentkezését is, akik csak nézőként vagy szurkolóként szeretnének eljönni Velencébe, szombaton délután nekik is részük lehet a velencei evezés élményében. Akik nem vesznek részt a vasárnapi evezésen, azok részére a részvételi díj: 42.000 Ft. Jelentkezési határidő: 2020. február 10.   Jelentkezni 20.000 Ft előleg befizetésével lehet. A részvételi díj fennmaradó részét május 15-ig kell befizetni.   Jelentkezés, további információ: Balaicz Tibor (70/4546-494)