2013. május 25-27 között Fadd-Domboriban rendezték a sárkányhajósoknak a szegedi vb-re az utolsó válogatót. Idén először rendezett a sárkányhajó szövetség olyan válogatót, ahol a szövetség által összeállított csapatot ki lehetett hívni, hogy versenyben dőlhessen el a világbajnokságra való csapatba kerülés.
Péntektől vasárnapig a világbajnokság menetének megfelelően mind a 4 távon, 2000, 1000, 500 és 200 méteren szétlövést rendeztek a szövetség által összeállított egységnek és a főleg szegediekből álló kihívó csapatnak. A téli munka és a tavaszi intenzív közös edzések meghozták az eredményüket, és a legfontosabbnak tartott távon a 2000 méteren kihívóként már pénteken megszereztük az indulás jogát. Szombaton és vasárnap a rövidebb távokon többször kellett egymás ellen versenyeznünk minden távon, de a győri, váci, dunaújvárosi, székesfehérvári, budapesti versenyzőkkel megerősített csapatunk minden távon magabiztosan tudott nyerni, így a kíváló teljesítménynek köszönhetően mind a 4 távon a mi csapatunk indulhat majd a világbajnokságon felnőtt vegyes kategóriában.
Nagyon örültünk a sikernek, mert rettentően erős csapatok ellen kellett versenyeznünk, és csak legmerészebb álmainkban bíztunk benne, hogy mind a 4 távon mi indulhatunk a július 24-28 között megrendezésre kerülő világbajnokságon, amit a Tiszán és a Maty-éren fognak megrendezni. Van még 7 hetünk felkészülni, reméljük, hogy a világbajnokságon is nagyszerű sikereknek örülhetünk majd.
A felnőtt csapat tagjai: Ispánki Nikoletta, Várnai Brigitta, Szűcs Szilvia, Nagyné Varga Orsolya, Gyurcsó Orsolya, Schmidt Zsófia, Nagy Gergely, Czigány Viktor, Eörssy Bence, Barabás Zsolt, Polgár József, Mátis László, Máté Péter, a válogatott szegedi tagjai: Bodrogi Márta, Tóth Ágnes, Brunner Szilvia, Adamik Ágnes, Pócsik Tímea, Vetró Orsolya, Szél Szilvia, Szeverényi Krisztina, Balaicz Judit, Molnár Péter, Dombi Miklós, Balaicz Tibor, Sipos Tamás, Fürdök Gábor, Ződi László, Farkas Gábor, Juhász Péter, Csomós Zsolt, Tóth Róbert, dobos: Ződi Petra, kormányos: Hackler Erik.
A senior korosztályban már korábban eldőlt az indulások joga, ebben a korosztályban 6 szegedi versenyző állhat majd rajthoz a július 24-én rajtoló világbajnokságon: Lajtos Tivadarné, Rieder Mária, Pálfi Éva, Zombori Tibor, Stájer Csaba és Börcsök Pál. Így összesen 27 szegedi versenyző indulhat a júliusi világbajnokságon.
Az 500 méteres válogató megnyerése: http://www.youtube.com/watch?v=hoVGchYrIfQ