A hétvégén újra a Maty-éren versenyeztünk, ezúttal a Magyar Bajnokság III. fordulóján, ahol 500 és 2000 méteresek voltak a távok. 500 méteren kicsit felborult a papírforma, mert a középfutamban 2. lett a csapatunk a Vác mögött, a következő középfutamban pedig 3. lett a Römi csapat, így mi az 5-ös, a Römi pedig a 6-os pályára került a döntőben. A selejtezőkben mutatott teljesítmények alapján, az eredmények ellenére sejtettük, hogy a döntőben ez lesz a 2 leggyorsabb egység, ezért nem is bántuk, hogy a szélső pályákon, egymás mellett mehetünk a döntőben. Az oldalvizezés így nem befolyásolta döntően a versenyt, az első a Römi, a második a Szeged, harmadik a Szarvas csapata lett. (4. Vác, 5. Lapátolók, 6. HidraGén).
A vegyes után a nők versenyeztek 500 méteren, ahol a HidraGénnel együtt újra indítottunk szegedi csapatot és magabiztosan nyertek is a lányok a Lapátolók és a Vác közös csapata előtt.
A nap zárásaként jöttek a 2000 méteres futamok, ahol 10 másodpercenként indultak a csapatok fordított sorrendben a 200 méteres döntők eredményei alapján. Így legelöl sima vízen indulhatott a HidraGén, utána a Lapátolók, Vác, Szarvas, Szeged, Römi. Nem volt könnyű megelőzni a Szarvast, de a második kanyarban már mellettük voltunk, és el is engedtek minket. Az utolsó egyenesben még nagyot kellett hajtani, hogy a Vác ne menjen jobb időt nálunk, és a Römi csapat ne tudjon utolérni. Végül a Römi csapat nyert, majd a két szegedi csapat, mi és a HidraGén érte el a második és harmadik legjobb időt, a másik futamban sem tudtak jobb időket menni.
Ezzel az eredménnyel a HidraGén dobogós lett az A döntőben és most először mindkét szegedi csapat a dobogón állt!
Gratulálunk mindkét csapat tagjainak, reméljük 2 hét múlva Fadd Domboriban ismét hasonlóan jó eredmények születnek.