Magyar Bajnokság – 2. forduló, Szeged

Az elmúlt hétvégén a Maty-éren rendezték meg a sárkányhajó Magyar Bajnokság második fordulóját. Ezúttal a 2000 és 200 méter mellett 500 méteren is megmérethették magukat a csapatok. Egyesületünk versenyzői a 22 csapatos mezőnyben futamról futamra egyre jobb teljesítményt mutattak, és a 4. legjobb idővel tudták magukat kvalifikálni az „A” döntőbe. A döntőben a legjobb formánkat hozva végül a Römi KKSK csapata mögött a 2. helyen értünk célba, megelőzve Telekom Rubin LapáTolók csapatát. Ezzel az eredménnyel a pontversenyben el is tudtunk lépni a LapáTolóktól, és vezetjük a bajnokságot! A 2000 méteres üldözéses versenyben a Römi KKSK és a Dunai Sárkányok Vác csapata mögött a 3. helyre tudtunk bejönni. Mivel a LapáTolókat ezen a távon is sikerült megelőzni, így tovább növeltük a bajnokságban az előnyünket. A női csapat 200 méteren nagyon jó versenyzéssel 3. helyet szerzett, míg a férfiak ezúttal sajnos lemaradtak a dobogóról.
A következő forduló július 18-án lesz a Velencei tavon, de addig még részt veszünk Auronzóban a klubcsapatok Európa bajnokságán, ahol reméljük szintén dobogóra tud majd állni a csapatunk.

Vélemény, hozzászólás?