Magyar Bajnokság – 1. forduló, Szolnok

Május 9-én végre elkezdődött az idei Sárkányhajó Magyar Bajnokság! A szolnoki kajak-kenu pályán megtartott versenyen délelőtt az Európa bajnoki válogató versenyeket, délután pedig a magyar bajnoki futamokat rendezték meg. A válogató futamokon rutinszerzés céljából indult a férfi és a női csaptunk. Általában vegyes csapattal indulunk (12 férfi, 8 nő), arra szoktunk készülni, a férfi és a női csapat emiatt ritkán szokott edzeni és versenyezni. A 200 méteres válogató futamokon a férfiak második, míg a nők 4 helyezést értek el. Biztató eredmény, hogy közel vagyunk az élmezőnyhöz, de a prioritást, mint mindenhol máshol, nálunk is a vegyes fogja élvezni a továbbiakban is.

A bajnokságon 200 és 2000 méteren is 22 vegyes csapat állt rajthoz. 200 méteren az előfutam megnyerésével egyből a középfutamba tudtunk jutni, ahonnan a GYVSE mögött a második hely megszerzésével kvalifikáltuk magunkat az „A” döntőbe. Szerencsére futamról-futamra egyre jobban ment a versenyzés, így a döntőben egy remek teljesítménnyel a Lapátolók csapata mögött a második helyre tudtunk bejönni. Harmadik helyen a GYVSE, a negyediken pedig a tatai Old Lake Dragons csapata végzett. A favoritnak számító Römi KKSK csapatát az előfutamukból pályaelhagyás miatt kizárták.

A nap utolsó számában, a 2000 méteres „A” döntőben sikerült utolérnünk az előttünk rajtoló győri és tatai csapatot, míg az utánunk induló Lapátolók csapatához képest a második körben növelni tudtuk az előnyünket, így a legjobb idővel megnyertük a 2000 méteres futamot. Második a Lapátolók, 3. az Old Lake Dragons lett.

Jó hosszú nap volt sok futammal, és ismét kiderült hogy nagyon jó csapatunk van!!! smile hangulatjel

A következő bajnoki forduló június 20-án hazai pályán, a Maty-éren lesz, ahol 500 és 2000 méteres futamok lesznek.

Vélemény, hozzászólás?