Klub Eb – Maty-ér

Vasárnap este véget ért a Maty-éren a nemzetek közötti és klub Európa bajnokság. A 4 napos versenyen egyesületünk versenyzői csak a klubok között versenyeztek a legerősebb felnőtt mezőnyben. 12 versenyszámot rendeztek (20 fős hajókban csak vegyes kategóriában, 10 fős hajókban férfi, női és vegyes kategóriában. Minden egység 200, 500 és 2000 méteren indulhatott), és mind a 12 számban rajthoz álltunk egy csapattal. Összesen 31 főt neveztünk, ők versenyezték végig a 12 futamot. 
Az első napot a 10 fős hajók nyitották a 200 méteres távon. A vegyesben volt a legtöbb, 16 induló, ez volt az egyik legnehezebb futam, de a döntőben a mi csapatunk volt a leggyorsabb, így az Eb első aranyérmét a mi nyakunkba akasztották. Ez az eredmény nagyon jót tett a csapatnak, mert utána sorban jöttek a sikerek, elhittük, hogy minden számban odaérhetünk a dobogóra. A 12 számból végül 9-ben tudtunk nyerni, amihez nagyon kellett a lélektani előny, mert 4-szer csak egy hajszálnyival, 2-3 tizedmásodperccel értünk be hamarabb a célba mint az ellenfeleink.
A férfiak mezőnyében 500 és 2000 méteren egy nagy favorit orosz és ukrán csapat is rajthoz állt. Az 500 méter 5. helyezése után 2000 méteren mindenképpen szerettünk volna a dobogón végezni a fiúkkal, amihez 2 erős hazai csapatot, a Dragonmasterst és a Lapátolókat kellett legyőznünk. Mindkét csapat nagyon készült erre a versenyre, ahol egymás után indulnak a csapatok. A 2 körös versenyben a Lapátolók mögött indultunk, őket kellett utolérni, ami óriási küzdésben sikerült is és a végén kiderült, hogy minden magyar egységnél gyorsabbak voltunk, és csak az orosz és az ukrán hajó evezett nálunk jobb időt. Ezzel a bronzéremmel megkoronáztuk az egész hétvégi teljesítményünket, kihoztuk magunkból a maximumot.
A nagy melegben nagyon hosszú volt ez a 4 nap, minden futam kihívás volt a versenyzőknek, napról napra fáradtabbak voltunk. Óriási elismerés jár a csapatunknak, hogy még vasárnap délután is teljes erőbedobással tudtak küzdeni a 10-es hajók 2000 méteres futamaiban, és egyetlen olyan futamunk sem volt, ahol ne nyújtottunk volna 100%-ot.
Nagyon jól teljesített a velünk együtt készülő másik szegedi csapat a HidraGén is, akik a női számokban mindhárom távon és a 20 fős csapatok 200 méteres vegyes futamban is 3. helyen értek célba, és ezzel dobogóra tudtak állni.
Köszönjük a sok szurkolást és külön köszönet a támogatóinknak, Szeged városának, az FHB Banknak és a Pizza Forténak!