DragonAdmin bejegyzései

Gőzerővel készül a csapat a 4 hét múlva kezdődő világbajnokságra

Már csak néhány hét van a vb-ig, de hogyan készül a csapat a világ legrangosabb sárkányhajó versenyére?

Pontosan 4 hét múlva, 2013. július 24-én szerdán kezdődik a XI. sárkányhajó világbajnokság Szegeden.  Egyesületünk versenyzői a felnőtt vegyes és női, a senior  vegyes és a grand senior vegyes egységekben fognak hajóba szállni. De a következő 4 héten még sokat kell edzeni, összecsiszolni az egységeket.

Május 26-án volt az utolsó válogatóverseny, ahol eldőlt, hogy a felnőtt versenyzőink mely egységekben kaphatnak helyet a válogatott hajóban. Mivel mind a 4 világbajnoki távon győzni tudtunk, így 200, 500, 1000 és 2000 méteren is világbajnoki résztvevők lettünk, és elkezdődhetett a felkészülés utolsó szakasza. Teljesen ideális körülmények között készülhetünk, a Maty-éren gyakoroljuk a rövidebb távokat és a pályákat, míg az alapozást és a hosszú evezéseket a Tiszán tudjuk végezni. A 34 fős felnőtt  csapatból a 20 szegedi versenyző minden edzésen együtt tud készülni, ilyenkor általában a Tiszán edzünk. Kéthetente közös edzést tartunk a más városokban készülő versenyzőkkel a Maty-éren, ilyenkor tudjuk összecsiszolni a mozgásokat és begyakorolni a versenytávokat. Hétközben a seniorok is velünk edzenek, míg hétvégente nekik a Velencei tavon van közös edzőtáborozásuk. A 2 napos edzőtáborokban legtöbbször csak versenytávokat evezünk és ilyenkor gyakoroljuk a rajtokat illetve a megindításokat is.

A hazai pálya előnyét maximálisan ki tudjuk használni, hiszen ugyanazon a pályán tudunk edzeni, ahol 1 hónap múlva a világbajnokságon is rajthoz fogunk állni. Nemsokára megérkeznek azok a hajók is, amikben a vb-n versenyezni fogunk, így lesz elég időnk, hogy megszokjuk az új hajót és hogy a távokat azokban a hajókban is be tudjuk gyakorolni.  Az eddig elért időeredményeink bizakodásra adnak okot, de a következő 4 hét munkája még nagyon fontos, és bízunk benne a hogy a világbajnokságon is majd a legjobb formánkat tudjuk hozni.

dsc_00081.jpg

A szétlövésen megnyertük mind a 4 számot!

2013. május 25-27 között Fadd-Domboriban rendezték a sárkányhajósoknak a szegedi vb-re az utolsó válogatót. Idén először rendezett a sárkányhajó szövetség olyan válogatót, ahol a szövetség által összeállított csapatot ki lehetett hívni, hogy versenyben dőlhessen el a világbajnokságra való csapatba kerülés.

Péntektől vasárnapig a világbajnokság menetének megfelelően mind a 4 távon, 2000, 1000, 500 és 200 méteren szétlövést rendeztek a szövetség által összeállított egységnek és a főleg szegediekből álló kihívó csapatnak. A téli munka és a tavaszi intenzív közös edzések meghozták az eredményüket, és a legfontosabbnak tartott távon a 2000 méteren kihívóként már pénteken megszereztük az indulás jogát. Szombaton és vasárnap a rövidebb távokon többször kellett egymás ellen versenyeznünk minden távon, de a győri, váci, dunaújvárosi, székesfehérvári, budapesti versenyzőkkel megerősített csapatunk minden távon magabiztosan tudott nyerni, így a kíváló teljesítménynek köszönhetően mind a 4 távon a mi csapatunk indulhat majd a világbajnokságon felnőtt vegyes kategóriában.
Nagyon örültünk a sikernek, mert rettentően erős csapatok ellen kellett versenyeznünk, és csak legmerészebb álmainkban bíztunk benne, hogy mind a 4 távon mi indulhatunk a július 24-28 között megrendezésre kerülő világbajnokságon, amit a Tiszán és a Maty-éren fognak megrendezni. Van még 7 hetünk felkészülni, reméljük, hogy a világbajnokságon is nagyszerű sikereknek örülhetünk majd.
A felnőtt csapat tagjai: Ispánki Nikoletta, Várnai Brigitta, Szűcs Szilvia, Nagyné Varga Orsolya, Gyurcsó Orsolya, Schmidt Zsófia, Nagy Gergely, Czigány Viktor, Eörssy Bence, Barabás Zsolt, Polgár József, Mátis László, Máté Péter, a válogatott szegedi tagjai: Bodrogi Márta, Tóth Ágnes, Brunner Szilvia, Adamik Ágnes, Pócsik Tímea, Vetró Orsolya, Szél Szilvia, Szeverényi Krisztina, Balaicz Judit, Molnár Péter, Dombi Miklós, Balaicz Tibor, Sipos Tamás, Fürdök Gábor,  Ződi László, Farkas Gábor, Juhász Péter, Csomós Zsolt, Tóth Róbert, dobos: Ződi Petra, kormányos: Hackler Erik.

A senior korosztályban már korábban eldőlt az indulások joga, ebben a korosztályban 6 szegedi versenyző állhat majd rajthoz a július 24-én rajtoló világbajnokságon: Lajtos Tivadarné, Rieder Mária, Pálfi Éva, Zombori Tibor, Stájer Csaba és Börcsök Pál. Így összesen 27 szegedi versenyző indulhat a júliusi világbajnokságon.

Az 500 méteres válogató megnyerése: http://www.youtube.com/watch?v=hoVGchYrIfQ

Százhalombattai medencés verseny

Március 2-án a százhalombattai uszodában ültünk ismét hajóba. Délelőtt a 6 fős női és férfi csapataink versenyeztek, délután pedig a 20 fős vegyes csapatunk szállt hajóba az ország legjobb csapatai ellen. A női csapat nagyon jól kezdte a napot, de az elődöntőben összekerültek a lányok a későbbi győztes Kolóniával, akik erősebbnek bizonyultak a szegedi csapatnál, így nem jutottunk a döntőbe. A bronzéremért folytatott párharcban viszont magabiztosan verték a lányok a GYVSE csapatát, így bronzéremmel zárt a szegedi női csapat. A férfiak végig magabiztosan versenyeztek, ők minden ellenfelüket legyőzték, és megszerezték az év első aranyérmét.

A női futam itt nézhető meg

Délután a 20 fős futamokat bonyolították le. 2 hajó volt egymás mellett, a 2 hajó farát összekötötték egy hosszú kötéllel, a kötelet pedig egy csigán vezették át, ami a medence falánál volt rögzítve. A 2 csapat egymás mellett versenyzett és amelyik elhúzta a másikat, az nyert.  A 8 legerősebb hazai cspat mérte össze erejét ezen a szokatlan versenyen, amit most rendeztek meg először Magyarországon. 20 fős csapatunk olyan erővel húzta a medencében a lapátokat, hogy minden ellenfelünket magunk mögé tudtuk utasítani. A döntőben a Tatai Hódy ellen szálltunk hajóba, akik nagyon erős ellenfeleink voltak, több mint 20 mp kellett hozzá, hogy el tudjuk őket húzni 2 méterrel.

A döntő futamot itt lehet megnézni

Így megnyertük a második aranyérmünket is, ami bizakodásra ad okot a nyári versenyek előtt.

A csapat tagjai: Adamik Ágnes, Balaicz Judit, Bodrogi Márta, Brunner Szilvia, Lajtos Tivadarné, Pálfi Éva, Pócsik Tímea, Szeverényi Krisztina, Tóth Ágnes, Vetró Orsolya, Balaicz Tibor, Bán Zoltán, Bite Zsolt, Börcsök Pál, Csomós Zsolt, Farkas Gábor, Máté Péter, Molnár Péter, Sipos Tamás, Sléber Zsolt, Stájer Csaba, Pajkó Zsolt, Telek Gábor, Tóth Róbert

II. Aquworld Medencés Sárkányhajó Kupa

Február 9-én az Aquaworldben vettünk részt az idei év első medencés sárkányhajó versenyén. Az MKKSZ 16 csapatot hívott meg erre a versenyre, ahol a medencés versenyeknek megfelelően 6 fős vegyes csapatok versenyeztek egymás ellen. A két csapat tagjai egymással szemben ülnek a 20 fős sárkányhajó 2 végében és a rajt után megpróbálják egymást eltolni. Amelyik csapat el tudja tolni az ellenfelet legalább 2 méterrel, az győz. A 16 csapat 4 csoportban küzdött a továbbjutásért. A csoportkörben a Pesterzsébetet, a Napsárkányokat és a Magyar Telekom-Rubin LapáTolók-at is legyőztük, így csoportelsőként jutottunk a legjobb 8 közé. A középdöntőben a Römi KKSK versenyzőivel kerültünk össze, és az összehangolt csapatmunkának köszönhetően ezt a párharcot is megnyertük. Az elődöntőben a remek formában versenyző Tatai Hódy csapatával csaptunk össze. Az eddigi rövid meneteknek köszönhetően viszonylag friss volt még délután is a csapatunk, így az összeszokottságunknak és a jó erőnlétünknek köszönhetően ezt a párharcot is megnyertük, és készülhettünk a döntőre. A döntőben a Kanizsai Sárkányhajó SE volt az ellenfelünk, akiket a papírforma szerint meg kellett volna tudnunk verni, de a futam alatt 2 versenyzőnknek is lecsúszott a lába a lábtámaszról, így ők leestek a padról, és ezt a hibát kihasználva győzni tudott a kanizsai csapat. Az aranyérmet sajnos nem tudtuk elhozni, de egy nagyon jó hangulatú versenyen vettünk részt, ahova jövőre is szívesen elmegyünk. Következő medencés versenyünk 4 hét múlva Százhalombattán lesz, majd kezdődik a kinti evezés és a felkészülés a szegedi vb-re.

A csapatunk tagjai: Bodrogi Márta, Pócsik Tímea, Pálfi Éva, Szeverényi Krisztina, Juhász Péter, Sléber Zsolt, Sipos Tamás, Balaicz TiborAquaworld

Magyar Bajnokság 2012

2012-ben ismét Fadd-Domboriban rendezte meg az MSSZ a XI. Sárkányhajó Magyar Bajnokságot. Megalakulásunk óta először női és vegyes csapatot is tudtunk indítani.

A népes mezőnyben a Szegedi Sárkányhajó Egyesület minden kategóriában,
minden távon képviseltette magát (férfi, női, vegyes, 200, 500 és 2000
méter.) Idén először volt Magyar Bajnokságon női és negyes csapatunk
is. Így a 20 fős sárkányhajók mezőnyében 9 számban álltunk rajthoz, és
fennállásunk legeredményesbb Magyar Bajnokságán vagyunk túl, ahol 2009
után ismét Magyar Bajnok lett a férfi csapat.

A férfiak 200 méteres
sprint számában sikerült aranyérmet nyernünk, míg 500 és 2000 méteren
ezüstérmesek lettünk.

A nők 2 bronzéremmel debütáltak 500 és 2000
méteren, míg 200 méteren 1 századmásodperccel maradtak csak le a
dobogóról.

A vegyes csapatok 200 és 500 méteren 4. helyezést
szereztek, de a hétvége zárószámában a vegyes csapatok 2000 méteres
küzdelmében, óriási csatában a bronzérmet szerezték meg. Ebben a
versenyszámban jól érzékelteti a kiélezett küzdelmet, hogy az első 3
helyezett hajó, végül 3 másodpercen belül futott be.
A tét ezen a versenyen a jövő évi szegedi sárkányhajó világbajnokságon
való indulás is volt a tét, ahol a hétvégi teljesítményének
köszönhetően több férfi és női versenyzőnk is számíthat a válogatott
csapatba kerülésre.

A versenyen készült képek és videók itt nézhetők meg:

https://picasaweb.google.com/111097406941782328843/MagyarBajnoksag2012?authuser=0&authkey=Gv1sRgCKX06smin72QHQ&feat=directlink

http://youtu.be/xampXhmeGcg

http://youtu.be/dzHs-dPCDRM

I. Medencés Sárkányhajó Párbaj

2012 márciusában először vettünk részt medencés sárkányhajó versenyen.  Az ilyen versenyeken 6 fős csapatok versenyeznek egymás ellen, a 2 csapat tagjai beülnek a sárkányhajó 2 végébe egymással szemben, és a rajt után mindkét csapat elkezd evezni. Amelyik csapat erősebb és eltolja a hajót legalább 2 méterre, az nyer. Mivel csak 6 fős egy csapat, az I. medencés sárkányhajó párbajra 70 csapat nevezett. A szegedi csapat egy férfi, egy női és egy vegyes csapattal nevezett szabadidős kategóriában. Sok olyan csapat ellen kellett versenyeznünk, akik ellen még nem mérettük meg magunkat, így kíváncsian vártuk a futamokat.

Először a női csapat szállt vízre, akik egyből győzelemmel mutatkoztak be. Látszódott a lányokon, hogy sokat erősödtek a télen, nem hiába eveztek olyan sokat a tanmedencében. Egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek, a lányaink egészen az elődöntőig meneteltek, de ott kikaptak a későbbi győztes egységtől. A bronzmeccsen viszont remekül helytálltak, és a Römi KKSK női csapatát verték több mint egy perces küzdelem során.

A férfi és a vegyes csapat veretlenül menetelt a nap folyamán egészen a döntőig. A döntőben a mind férfi mind a vegyes csapat egyértelmű fölénnyel nyerte a párbajt, a férfi csapat a Merkapt csapatát, a vegyes csapat 3-as döntőben a Paks és 50 felettiek  csapatát is legyőzve nyerte az I. Medencés Sárkányhajó Párbajt.

Három szegedi bajnok a sárkányhajó-Eb-n

A hollandiai Amszterdamban rendezte a nemzetközi sárkányhajó-szövetség a kilencedik Európa-bajnokságát. Az eseményre tizennégy nemzet küldte el versenyzőit. A magyar válogatottakban négy szegedi is helyet kapott. Közülük a felnőtteknél Bán Zoltán, Dombi Miklós és Balaicz Tibor a premier open hajóosztályban 2000 méteren a győztes csapat tagja volt, míg kétszáz és ötszáz méteren a németek mögött másodikak lettek.

Utóbbi két táv viadalai egyenes pályán zajlottak, két kilométeren azonban tizenkét másodpercenként indultak a hajók, és két kört tettek az egy kilométeres pályán. A felnőtt vegyes hajóban (premier mixed, 8 nő és 12 férfi alkotja) a szegediek is benne ültek, és egy bronzérem (200 méter) mellett két negyedik hely is született.

eb2010
Balaicz Tibor, Dombi Miklós, Bán Zoltán

A szenioroknál a negyedik szegedi, Zombori Tibor három ezüstöt (férfi és vegyes hajó 2000 méteren, valamint vegyes hajó 200 méteren) és egy bronzot (férfi 500 méter) szerzett, valamint negyedik (férfi 200 méter) és ötödik (mixed 500 méter) helyen is zárt.

A szegediek – akik a Maty-éri olimpiai vízi centrum által vásárolt sárkányhajóban készülhettek fel tökéletesen a viadalokra – vasárnap már klubszínekben állnak rajthoz Fadd-Domboriban, ahol válogatót rendeznek. A tét az IDBF jövő évi, az USA-beli Tampa Bayben tartandó vb-je.

Forras: http://www.delmagyar.hu/sport/harom_szegedi_bajnok_a_sarkanyhajo-eb-n/2179129/

Sárkányhajó VB 2009 – Rasice

Az IDBF 1995 óta 2 évente megrendezett hivatalos Sárkányhajó Világbajnokságain eddig kétszer állt nagyon közel magyar legénység a dobogóhoz. 1999-ben Nottinghamben, és 2007-ben Sydneyben lettek a mieink negyedikek.
Az elmúlt hét végén a 9. Nemzetek Közötti Sárkányhajó VB-én, a csehországi Racicében sikerült ezt a gátat áttörni és érmekkel hazatérni.
Az érem gyűjtést a seniorok kezdték 2000 méteren, ahol az oroszokat 5 mp-el megelőzve szerezték meg a győzelmet, és lettek aranyérmesek.

Néhány senior fiú duplázott és a senior vegyesben is begyűjtött egy bronzérmet.
Az eredményekből is látszik, hogy a magyaroknak a hosszú táv fekszik, mert a rövidebb távokon már csak két bronz érem jutott az U23-asok jóvoltából 200 és 500 méteren.
A nagyon erős mezőnyben a Premierek eredményei is igen értékesek. Itt az európai legénységeknek az is nagy eredmény volt, ha sikerült bekerülni a nagy döntőbe az ázsiaiak és az észak-amerikaiak közé.
A Premier Open 5. lett 500 méteren, a Premier Vegyes 6.lett 2000 méteren és a Premier Nők 6.-ok lettek 200 méteren.

A Racicei Világbajnokságon részt vevő szegedi versenyzők:

– Premier Open/Premier Mix : Bán Zoltán, Balaicz Tibor, Dombi Miklós

– Senior Open: Vajas Attila, Zombori Tibor
Eredmények

 

Forras: http://www.sarkanyhajozas.hu/news/aranyerem/

Magyar Bajnokság – 2009 (Árpi gondolataival)

Az idei országos bajnokságon a faddi holtág eleven hullámain, a viharos égbolt csapkodó villámai alatt, erőtől duzzadó, kemény versenyzőink várták a bajnokság kezdetét. Tudták, hogy ott és akkor, azon a pályán kell megmutatniuk, hogy tudják…

Mivel a mindent eldöntő ütközetre készült a csapat a 200 méter előfutamát a verseny fontos részeként, de nem a győzelem kényszerével teljesítette. A döntőben mindenki érezte a feladat súlyát, azonban senki nem félt, és bátran szikrázó tekintettel, igaz hittel álltak a rajtban. Egy villanás, egy sistergő száguldás, ez a 200 méteres futam. Egy apró hiba egy elvétett mozdulat, és elvész évek kemény munkája, barátaid és magad erőfeszítései elúsznak a tó vizén a semmibe. Tudta ezt mindenki, egyé váltak húszan, mintha tigris készült volna ugrani, elkapni a prédát. A rajtpisztoly hangjára, láncát eltépett vadállatként húzták a lapátokat és száguldottak a cél felé. Lacika, aki előző nap csatát vívott a városi éjszakával, tudta, hogy ezt a harcot még meg kell harcolnia. Látta, hogy Tamás, aki vállat vetve küzdött vele éjszaka, most is ott van, és ez erőt adott neki, hogy húzzon a barátjáért, a többiekért és önmagáért. A tonnás sárkány száguldott, mintha a szél repítené. Repültek a cél felé és szinte észre sem vették, hogy vége a küzdelemnek, nyert a csapat. Fáradtan, de megelégedve értek partot, kemény kézfogások után határozott lépésekkel indultak, hogy megérdemelten lepihenjenek. Tudták, hogy dolguk van még ezen a versenyen. Vasárnap a tó megmutatta könyörtelen, vad arcát. Iszonyú vihar tombolt. Viharos szél korbácsolta a vizet, hatalmas hullámok csapkodták a partot, tollpiheként repítették a sziklákat. Komoly elhatározás, kemény akarat kellett a versenyhez, de hőseink fel voltak vértezve, erővel és elszántsággal. A csapat elindult, tudták, hogy eljött az idő a végső összecsapásra, érezték a súlyt a lelkükön, de senki sem félt. Krisztián és Zoltán izmos mellkasával nyitotta a viharos tó hullámait, hogy mögöttük a csapat egy emberként repítse a hatalmas hajót a cél felé. Újra és újra felhúzott íjként feszült a húsz kenus, küzdve az elemekkel és az ellenfelekkel, akik szintén válogatott harcosok voltak, és semmitől sem féltek. Tudták, hogy csak egy nyerhet a legjobbak közül! Hangrobbanásként dübörgő csatkiáltás jelezte, hogy megnyerték a versenyt. A parton a barátok átölelték egymást és a kemény harcosok szemében az igaz barátság könnyei csillantak a csapkodó villámok fényben. Este a tűz mellett, keményen koccantak a kupák. Vagy: Brrr, brrr; brrr,brrr – Halló! – Szeva! Mi volt Faddon? – Semmi különös. A fiatalok bebombáztak pénteken, szombaton el is buktuk a 200 előfutamot, de a döntőt behúztuk. Vasárnap megnyertük az 500-at is. Szar idő volt. Este berúgtunk. – Az fasza. – Ja. Na szeva.

Sárkányhajó Magyar Bajnoksag 2009

 

Kép

Fadd-Dombori adott otthont a sárkányhajó országos bajnokságnak, amelyen a Szegedi Sárkányhajó SE csapata (Beder Krisztián, Bán Zoltán, Pataki István, Molnár Péter, Dombi Miklós, Vajas Zoltán, Juhász Péter, Zombori Tibor, Molnár Tamás, Sipos Tamás, Szandai Norbert, Horváth Zoltán, Fári Henrik, Hackler Erik, Kormányos Zoltán, Balaicz Tibor, Ződi László, Farkas Árpád, Csomós Zsolt, Bodó Attila, Makai Tibor, ifj. Váradi Márton, dobos: Baksa Diána) két elsőséget ért el. A sikerek értéket növeli, hogy azt a budapesti Dragonász elnevezésű egységet verték meg, amely négy esztendeje nem kapott ki. Most azonban kétszer is – köszönhetően az SZTE által vásárolt hajóban versenyző szegedi különítménynek. A Tisza-partiak előbb 250, majd 500 méteren nyerték meg a bajnokságot.

Az idei sárkányhajó Európa-bajnokságnak Budapesten a Lágymányosi öböl lesz a házigazdája július 9. és 12. között, és ezen a ugyanezen összeállítású szegedi csapat indul, sőt valószínűleg a világbajnokságon is.

 

Forras: http://www.delmagyar.hu/sport/bajnokok_a_sarkanyhajoban/2104169/

Kemény csaták Lágymányoson 2008

     Csapatunk elérkezett a közös utunk egyik legfontosabb útelágazásához, ahol két tábla volt: egy a buli, sör, haverok és egy a versenysport felirattal. A hétvége tapasztalatai alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy a versenysport irányába indultunk el. A II. válogató versenyen jó futamokkal értékes helyezéseket szereztünk. Körvonalazódni látszik a csapatunk, és már célokat is meg tudunk fogalmazni a jövő évre. Megalakulásunk évében az első versenyidényt követően komoly tényezővé vált a Szegedi Sárkányhajó Egyesület.

 A Verseny

Kis csapatunk 22 fővel érkezett a Fővárosba, amiből látszik, hogy az inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl filozófia érvényesült. Gumicsizmáinkban és bocskorainkban kiszálltunk a traktorokból, leugráltunk az utánfutókról, fényképeket készítettünk a metrólejáróról, az országházról, beszélgettünk igazi pestiekkel, majd a káprázattól szédült fejjel elkezdtük a felkészülést. Többen ettek egy kevéskét, az energiák megfelelő bevitele végett. Jobbára főtt krumplis, disznósajtos, hurkás szendvicset majszoltunk szalonnával. A füvön heverészve aranyos történeteket meséltünk egymásnak, és a körénk gyűlt hallgatóknak.

Bemelegítésként betyárgatyában karikással csattogtattunk egy keveset. A 200 m előfutamára szervezetten és magunktól szokatlan módon csendesen készültünk, majd rendben elfoglaltuk a helyünket a rajtnál. Az első futam álmosra sikerült, ami így is futamgyőzelmet ért, és bíztatónak tűnt. A döntőben azután, elnökünkkel megerősítve, eddigi leggyorsabb 200 méterét produkálta a csapat, ami szoros versenyben elért 2. helyet eredményezett. Miután levegőhöz jutottunk átfutott az eszünkön egy-két régi aranyigazság, mint például, hogy nincs kolbászból a kerítés, vagy, hogy aki nem első, az nem nyer. Aztán a szokásos, „namajdhónapazöccáz!” felkiáltással pihenni indultunk.

Csapatunk egy kellemes kőbányai munkásszállón helyezkedett el, ahol esti eszmecserét tudtunk folytatni, a nyírségből érkezett építészmérnökökkel és tudományos szakemberekkel. Később betekinthettünk a méltán legendás 316-os szoba hétköznapjaiba. Vacsora Joe Bácsi Pizzériájában. Csali kérdezte is, hogy „jó-e bácsi a pizza”? Vacsora után megtaláltuk több ismerősünket, akiket égre-földre keresünk már régóta.

Nyugodt alvást követően a vasárnap délelőtt szabadprogrammal telt. Volt, aki megmászta a Halász Bástya kupoláját, mások víz alatti Duna átúszással ütötték el az időt, olyan is volt aki összefutott 16 éve nem látott testvérével, pár percre. Mivel 500 méteren időfutamokat rendeztek, az első futamot taktikai célokra használta a csapat és így 3. helyen célba érve a mindent eldöntő második időfutamra készülhettünk. Terveinket megvalósítva, a második futamban óriási javulást mutatva nagyszerű 500 métert teljesítettünk, amivel a futam és az összetett 2. helyére repítettük a lusta sárkányt. Meg kell említeni, hogy Fürdök Gabi nagyszerű technikai és taktikai meglátásai sokat segítettek a csapatnak!

Hidegben, szélben, esőben (na jó, eső nem volt!), nagyszerűen küzdött a csapat!

Bekurbliztuk a traktorokat, gyorsan megnyúztunk egy-két kutyát a parkban, és hazaindultunk. Jövőre itt leszünk az Európa Bajnokságon, és tudjuk, hogy várnak minket!

 

Árpitanár

 

 

Anagramma


Csalitoson keresztül, Horváth Dombi utakat bejárva, Pataki hidakon át utaztunk. Tudtuk, hogy Vár a didi, mert Hangya szorgalommal gyűjtöttük a Csicsókát, és Kis bivalyok Sípos Farkincáját csavartuk Gumi Fütyibe. Galuskával etettük a Zombikat, nem Almával, mert a Molnár szerint a Lé deciliterben mérhető csak. Halottuk a sóhajt, hogy Selyem Kobrák csak
Ti bóklásztok itt, mert Ha klerikálisok jönnek mindenki a Szalmaláng Juhászává válik. 

Eredmények:

Premier Open 200 méter – VÉGEREDMÉNY


1 Kalász DSE Dragonász                                 0:42:80
2 Szegedi Sárkányhajó Egyesület                  0:43:62
3 STESZ Sződliget                                          0:44:55
4 Rába Sárkányhajó Club                               0:45:50
5 Tatai STE                                                   0:49:01
6 Pécsi Sárkányhajózási Egyesület                0:49:28

 

Premier Open 500 méter – VÉGEREDMÉNY

1 Kalász DSE Dragonász                      3:46:89
2 Szegedi Sárkányhajó Egyesület         3:49:58
3 STESZ Sződliget                               3:50:11
4 Rába Sárkányhajó                            4:10:41
5 Tatai STE                                         4:34:47

                             Gratulálunk a CSAPATNAK

elnökség

II. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál 2008

Közel húsz 16-18 fős csapat ragadott lapátot a II. szegedi sárkányhajó-fesztiválon ahol egyesületünk is három egységgel képviselte magát.

Csapatok:

Szegedi Sárkányhajó Egyesület „A”:

Selyem, Lédeczi, Fári, A2Dombi, Alma, Ács Attis, Cápa, Kobra, Piszu, Batka, Ződi, Puha, Juhász Norbi, Telek Gábor, Csucsu, Páger Zoltán, Juhász Péter, Csöpi, Dobos: Kovács Anett

 

 

 

„B” egység:

Zörgő, Kis gergő, Norbi,IMG_2122Gyökös Lali, Marcika, Szalma,Hackler, Inca, Mari Miklós, Havass, Konan, Hű Tomi, Sipi, Csicso, Enci, Szentesi Tóth Vazul,  Balaicz Tibcsi, Toncsi, Dobos: Bazsi

 

 

Vasmackók:

Farkas Árpád, VasmackokBeder Krisztián, Lévai Ferenc, Szatmári József, Zombori Tibor, Dr. Bohács Zsolt, Bodó Attila, Schreiter György, Fürdök Gábor, Csanádi Attila, Makai Tibor, Pajkó Zsolt, Domokos István, Horváth Zoltán, Makai Tibike, Horváth Gábor, Kerek Csaba, Seller László, Csonka Gábor, kormányos: Szandai Norbi, dobos: Ohát Linda

VI. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2008

    A hét végén rendezték meg a VI.Felnőtt Magyar Sárkányhajó Bajnokságot, Magyar Kupa és  EB Válogató versenyt Fadd-Domboriban a Duna Holtágon kialakított kajak-kenu versenypályán

   
A VI. Magyar Sárkányhajó Bajnokság a kicsit felemás időjárás ellenére, az összes magyar klub versenyzőit egyesítette, egy a sportág hazai fejlődéséhez méltó nagy versenyre. A tét is nagy volt, hiszen ez a verseny volt az első válogató a jövő évben megrendezésre kerülő 13. Sárkányhajó Klublegénység  Európa bajnokságra, melyet a Magyar Sárkányhajó Szövetség rendez Budapesten.

    8 csapat indult  a legnevesebb kategóriában a Premier Open-ben 250 méteren ahol az előfutamokban a nagy széllel is meg kellett küzdeni. A döntőbe 4 csapat jutott tovább, a Szegedi Sárkányhajó Egyesület csapata mellett a budapesti Dragonász, a Stesz Sződliget  és a győri Rába Sárkányhajó Club csapata.

    A döntőben hatalmas csata volt a dobogós helyekért, ezt  jelzi hogy az első három csapat 1 másodpercen belül ért célba. Az utolsó 50 méteren hatalmas hajrát indítottunk, ennek köszönhetően tudtuk megszerezni az ezüst érmet, ha 20 méterrel hamarabb indítunk talán meglett volna az arany is. Nagy hátrányt jelent számunkra, hogy Szegeden nincs sárkányhajó, ezért csak versenyeken tudunk együtt evezni, de ez az idő nem elég ahhoz, hogy kidolgozzuk az adott körülményeknek megfelelő taktikát. A futamok során a doboktól és az evezéstől akkora a hangzavar, hogy ilyenkor már nem tudunk változtatni a taktikán ez már többször az eredmény rovására ment.

    2000 méteren a 15 induló közül sikerült a bronz érmet megszereznie a csapatunknak. Ez a verseny 4 körből áll, 20 mp-enként egyenkénti indítással, az előző versenyen elért helyezések alapján áll fel a rajtsorrend, fordított időrendben, tehát a leggyorsabb hajó indul utoljára ezért a fordulókban nem csak arra kell figyelni, hogy a legjobb íven haladjunk, hanem az ellenfelekre is, hogy egy esetleges előzésnél nehogy összeütközzünk az ellenfél hajójával. Megfelelő taktikával ezen a távon még sokat tudunk javulni, de ehhez az kell, hogy a későbbiekben legyen egy hajónk Szegeden  és  tudjunk majd sárkányhajóban edzeni.

    500 méteren a 200 méterhez hasonlóan nagyon szoros verseny verseny alakult ki a dobogós helyekért. Itt  a  harmadik helyre tudtunk felkapaszkodni. Nagy volt a szembeszél, nagyon nagy csatát kellett vívnunk a  2 legfőbb riválisunkkal a Dragonász és a Sződliget csapatával.

    A következő versenyünk Szegeden lesz augusztus 23-24-én, ez az utolsó felkészülési állomás a következő Eb válogató előtt.

Eredmények:

Premier Open 250 méter:

1                                     Dragonász                                                            1:00:51
2                         Szegedi Sárkányhajó Egyesület                                 1:00:82
3                                   STESZ Sződliget                                                   1:01:25

2000 méter Marathon Kupa:

1                                   Dragonász                                                             11:10:97
2                                 STESZ Sződliget                                                     11:12:72
3                             Szegedi Sárkányhajó Egyesület                             11:26:46

Premier Open 500 méter:

1                                     Dragonász                                                               2:03:84
2                                     STESZ Sződliget                                                     2:04:07
3                             Szegedi Sárkányhajó Egyesület                                 2:05:28

Szegedi csapat:
Dobos: Bugyinszki Balázs
Kormányos: Szandai Norbert

Balaicz Tibor, Vajas Attila, Pataki István, Telek Gábor, Fári Henrik, Beder krisztián, Dombi Miklós, Havass Balázs, Sipos Tamás, Csomos Zsolt, Molnár Péter, Páger Zoltán, Bán Zoltán, Juhász Péter, Hackler Erik, Váradi Márton, Farkas Árpád, Almási Gergely, Szalma Zsolt, Fürdök Gábor

 

A  bajnokság képeit itt tudjátok megnézni:

http://picasaweb.google.com/editjuhasz1/FaddDomboriSRkNyhaj

 

Hangulatos Bronzos hétvége Győrben! 2008

Ezúton is szeretnék gratulálni a Győri Sárkányhajó fesztiválon résztvett csapatnak a nagyszerű versenyzésért és a 2000 méteren megszerzett bronz éremhez. Sajnos 2000 méteren megint egy nem várt esemény fosztott meg minket az első helytől, (egy előttünk haladó egység miatt 10 méterrel lejjebb fordultunk ) ezen a problémán már dolgozunk, lesz a bajnokságra saját kormányosunk. 

A  szombat esti esemény annyira nem ért minket váratlanul, viszont jelentősen befolyásolta a csapat másnapi teljesítményét. Ha ezen is tudunk változtatni a jövőben, akkor a rövidebb távokon sem lehet gond. 

Vasárnap nehezen indult a nap, és a kupa, amire oly sokszor ittunk az előző este, kezdett egyre távolabb kerülni. Néhány sporttárs múló rosszullétre panaszkodott egész délelőtt, aminek következtében a a középfutamból csak a B döntőbe tudta kvalifikálni magát a csapatunk. Délután, mikor már kipihentük a szombat este fáradalmait, 1 másodpercen belül voltunk a győztes időtől, de mivel ezt a teljesítményünket csak a B döntőben tudtuk megmutatni, ezen a távon érem nélkül maradtunk.

Azt gondolom, hogy a  bemutatkozó estén  sem vallottunk szégyent, a welcome drink versenyt nagy csatában megnyertük és az esti hangulatkeltésben is nagyszerű teljesítményt nyújtott csapatunk minden tagja.

A Bronz érmes csapat: Bán Zoltán, Makai Tibor, Pataki István, Hackler Erik, Balaicz Tibor, Vajas Attila,  Molnár Péter, Almási Gergely,  Farkas Árpád Jr., Szandai Norbert, Páger Zoltan , Farkas Gábor, Sipos tamás, Fári Henrik, Dombi Miklós, Váradi Márton, Csomós Zsolt, Kormányos Zoltán, Havass Balázs

 

Balaicz Tibor

 

 

Marathon Kupa-VÉGEREDMÉNY

Helyezés                   Csapat név                                                    Idő
1                           Dragonász                                                   13:31:56
2                           Rába                                                             13:34:30
 3                     Szegedi Sárkányhajó Egyesület   13:34:72
4                           Dragon Aqua SE                                         13:35:91
5                           STESZ Sződliget                                         13:47:03
6                           Dubai Flying Dragons Open                     14:20:38
7                           EB női legénység                                       14:46:85
8                           Arrabona SC                                                15:01:29
9                          T atai STE                                                      15:03:34
10                          Torpedó                                                          15:07:28
11                          Pannon-Víz Zrt.                                             16:04:37
12                          Kisalföld Dragon Team                              17:08:75
13                          Allianz                                                             17:34:29

 

Dragon Aktív Open Kupa – VÉGEREDMÉNY

Helyezés                 Csapat név                                                        Idő
1                          Dragonász                                                       0:59:77
2                          Dragon Aqua SE                                             1:01:69
3                         Security Patent                                                 1:01:77
4                         STESZ Sződliget                                              1:02:26
    5                         Szegedi Sárkányhajó Egyesület                 1:00:91
6                         Dubai Flying Dragons Open                          1:02:08
7                         Rába Sárkányhajó Club                                 1:04:83
8                         Arrabona SC                                                     1:10:32